Itt az ideje, hogy fellépjünk a rasszista erőszak ellen!

A rasszista erőszak kifejezetten sérti az emberi méltóságot, és tekintettel a veszélyes következményeire, különös éberséget és erőteljes fellépést kíván a hatóságoktól. Az államok és illetékes szerveik kötelesek minden rendelkezésre álló eszközt felhasználni a rasszizmus és a rasszista erőszak ellen, ezáltal megerősítve egy olyan demokratikus társadalom jövőképét, ahol a sokszínűség nem a félelem, hanem a gazdagodás forrása lehet.”

/Emberi Jogok Európai Bírósága, Nachova és mások kontra Bulgária, Nagytanács ítélete, 2005. július 6./

Április 22-én, pénteken délután a Gyöngyöspatán tartózkodó Belügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a rendőrség biztosítja a településen a rendet és a közbiztonságot, és erre ő személyes garanciát ad.

Három nappal később, április 25-én, visszatértek a romák lakta utcákba, a megfélemlítő fellépésük miatt a rendőrség által garázdaság miatt korábban már előállított, de a bíróság által első fokon ártatlannak talált Véderő nevű szervezet tagjai.

Április 26-án éjjel még tisztázatlan körülmények között, állítólagos többszöri rasszista provokációt követően tömegverekedés tört ki, amelyben többek között egy tizennégy éves roma fiú is megsérült.

Az előzmények….

A Föld napja alkalmából néhány lelkes, a helyi közösséggel jó kapcsolatot ápoló aktivista és civil szervezet a napsütéses hétvégén patakparti nagytakarítást végzett, majd a jól végzett munkát egy közös bográcsozással ünnepelte meg. A hétvégi összejövetel vasárnap le is zárult, amikor a falubeli roma nők és gyerekek hazatérték kirándulásukból, és a húsvét hétfőt már mindenki meghitt családi körben ünnepelhette.

Mivel a fenti pár sor Gyöngyöspatára vonatkozik, 2011 húsvétján, ezért egy kis kiegészítésre szorul.

Valóban a Föld napja alkalmából mentünk Gyöngyöspatára, mert akkorra időzítette a „Véderő” militarista jellegű szervezet „honvédelmi” táborát, a cigányok lakta utcáktól mindössze néhány méterre fekvő telken, a domboldalon. Tényleg kitakarítottuk a patakpartot és környékét, hogy segítsünk a helyi közösségnek, de azért is, hogy jelenlétünkkel kifejezzük támogatásunkat a faluban akkor már több hete rendszeresen masírozó, és a helyi roma lakosságot megfélemlítő és zaklató szélsőséges csoportokkal szemben. Azonban nemcsak mi voltunk a helyszínen. Az árokparti gereblyézés közben felnézve tucatnyi rendőr bámult vissza ránk. A rendvédelmi szervek nem a kerti munkánkat felügyelték. Válluk mögött pár méterre a domboldalról néztek le ránk piros deszantos sapkás és katonai uniformist viselő alakok, a Véderő nevű alakulat tagjai. A köztéri munkálatainkat lezáró bográcsozás hangulatát megkeserítette a helybéli roma nők és gyerekek nagy részének hiánya. Ők a kormányzati kommunikáció szerint épp kirándultak, az ország két távoli pontján, a Vöröskereszt jóvoltából, a családok férfitagjai nélkül, egyedül ünnepelve…? Ez talán még nem volt evakuálás, de felszabadult kirándulgatásként beállítani szintén távol áll a valós helyzettől. A helybeliek és a szervezők beszámolói szerint azért ajánlották fel ezt az elutazási lehetőséget a helyi roma nőknek és a gyerekeknek , mert több, nyugtalanul, sokszor álmatlanul és megfélemlítve töltött hét után, meg szerették volna kímélni őket a Véderő falubeli „táborozása” során valószínűleg rájuk váró újabb zaklatásoktól.

A Gyöngyöspatára látogató Belügyminiszter felesleges pánikkeltésnek állította be az asszonyok és gyerekek kimenekítésről szóló híreszteléseket. Látogatását közvetlenül megelőzte, hogy a rendőrség a Véderő nyolc, helyszínen tartózkodó tagját előállította garázdaságért. A Belügyminiszter bejelentette azt is, hogy egy újonnan életbe lépő rendelet értelmében szabálysértést követ el, és pénzbírsággal büntetendő az, aki “közterületen vagy nyilvános helyen olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet végez, amelyre jogszabály nem jogosítja fel, vagy ilyen tevékenység látszatát kelti”.

Vasárnap megjöttek az asszonyok és a gyerekek, de a miniszter, és az aktivisták távozása

után maradt a félelem és a szorongás. Elhangoztak szitkok, elcsattant egy pofon, letartóztattak egy roma asszonyt.

A Véderő korábban előállított tagjai viszont szabadon távozhattak miután a bíróság nem találta megalapozottnak, hogy olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsítottak, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. Az elsőfokú ítélet ellen a rendőrség fellebbezett. A Véderő kiengedett tagjainak első útja a gyöngyöspatai cigánysorra vezetett, ahol ismét egyenruhában vonultak végig, ezzel elkerülhetetlenül is riadalmat keltve a már feldúlt lelkiállapotú helyi romákban.

Miközben április 26-án a kormány és az ellenzéki pártok azzal voltak elfoglalva, hogy a gyöngyöspatai helyzetet ürügyül használva egymást hibáztassák, a faluba visszaszivárgó szélsőséges csoportok újbóli megjelenése addig növelte a rettegést és tüzelte a feszültséget, hogy elpattant a húr. Bekövetkezett, amitől sokan tartottunk, az indulatok és a félelem mostanáig tisztázatlan körülmények között tömeges verekedésbe csapott át.

A rasszista motivációból elkövetett erőszak, még ha „csak” verbálisan nyilvánul is meg, félelmet kelthet és akár közösség elleni izgatásnak, valamint közösség tagja elleni erőszaknak is minősülhet. A gyöngyöspataiak egy csoportja meg lett bélyegezve, és rendszeresen félelemkeltő, sokszor halálosan fenyegető és kirekesztő kiabálásoknak van kitéve, csupán valós vagy vélt etnikai hovatartozásuk alapján. A családok már félnek gyermekeiket az iskolába, az asszonyaikat az utcára vagy vásárolni elengedni.

A gyűlölet-bűncselekmény és a rasszista támadások túlmutatnak az egyéni áldozatokon, hisz az egész közösséget traumatizálják, és sértik a társadalomnak a polgárai egyenlőségéhez fűződő alapértékeit. Az állam és illetékes szervei kötelesek minden szükséges lépést megtenni azért, hogy megelőzzék és megakadályozzák a rasszista erőszakot és a kirekesztő bűncselekményeket, kinyomozzák és szankcionálják azokat, és az állam területén lévő minden személynek egyenlően garantálják a személyes biztonság védelmét. Ha ez nem valósul meg, és az állam cserbenhagyja polgárainak egy részét, azoknak megszűnhet z állami igazságosságszolgáltatás és a törvények végrehajtásának hitelességébe és hatékonyságába vetett bizalmuk.

Mindannyiunk érdeke, hogy felszólítsuk a magyar kormányt és illetékes szerveit, járjanak el hatékonyan a hátrányos megkülönböztetés és a rasszista erőszak valamennyi formájával szemben és, hogy közösen kinyilvánítsuk állampolgári tiltakozásunkat mindennemű kirekesztő és rasszista retorikával és cselekedettel kapcsolatban.

Gyertek el a Belügyminisztérium elé tüntetni, április 27-én, este hattól!

http://www.facebook.com/event.php?eid=219226898093935

A bejegyzés kategóriája: Uncategorized
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Itt az ideje, hogy fellépjünk a rasszista erőszak ellen! bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. cybermagnetik szerint:

    What a great web log. I spend hours on the net reading blogs, about tons of various subjects. I have to first of all give praise to whoever created your theme and second of all to you for writing what i can only describe as an fabulous article. I honestly believe there is a skill to writing articles that only very few posses and honestly you got it. The combining of demonstrative and upper-class content is by all odds super rare with the astronomic amount of blogs on the cyberspace.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.